A budapesti iroda- és raktárpiacon az idén még kitart a lendület, és tavalyhoz hasonlóan 2023-ban is jelentős mennyiségű új területtel bővül a kínálat

Szerző: Hajdu András Közzétéve:

Tavaly 267 ezer négyzetméter új irodaterületet adtak át Budapesten, az idén azonban már 200 ezer négyzetméternél kevesebb épülhet, mivel a túlkínálat és a gazdasági környezet alakulása miatt a beruházók a folyamatban lévő fejlesztéseket elnyújtják. Egyszerre drágul a kivitelezés és annak finanszírozása, miközben nő az elvárt hozam, ilyen környezetben a fejlesztők, ha tehetik, kivárnak – az Erste Bank közleménye szerint.
Az Erste szerint továbbra is nő a kereslet a fővárosi irodaházak iránt, a növekedés üteme azonban lassult. A régebbi, kevésbé korszerű irodaházak eddig is csak szerényebb bérleti díjakkal tudtak a piacon maradni. A kínálat jelentős bővülése, valamint a korábbinál jóval magasabb energiaárak miatt az olló a következő időszakban tovább nyílik, és lesznek olyan ingatlanok, amelyeket át kell építeni.
Arra is kitértek, hogy raktárpiac évről évre rekordokat dönt, részben az új fejlesztések területét tekintve, részben pedig, mert a kereslet folyamatosan felszívja ezt a növekvő kínálatot. A tavaly átadott 400 ezer négyzetméterrel a budapesti agglomeráció raktárpiaca átlépte a 3 millió négyzetmétert, és ezt a fejlesztők idén további 300 ezer négyzetméterrel tervezik növelni.
Deák Tamás az Erste ingatlanfinanszírozási vezetője szerint a fogyasztással kapcsolatos borúlátó várakozások miatt a jövőben várhatóan nem indul jelentős retail fejlesztés Budapesten, és ez is segíti a meglévő állomány stabil teljesítményét, így a finanszírozását is.
Az Erste szerint továbbra is nő a kereslet a fővárosi irodaházak iránt, a növekedés üteme azonban lassult. A régebbi, kevésbé korszerű irodaházak eddig is csak szerényebb bérleti díjakkal tudtak a piacon maradni. A kínálat jelentős bővülése, valamint a korábbinál jóval magasabb energiaárak miatt az olló a következő időszakban tovább nyílik, és lesznek olyan ingatlanok, amelyeket át kell építeni.
Arra is kitértek, hogy raktárpiac évről évre rekordokat dönt, részben az új fejlesztések területét tekintve, részben pedig, mert a kereslet folyamatosan felszívja ezt a növekvő kínálatot. A tavaly átadott 400 ezer négyzetméterrel a budapesti agglomeráció raktárpiaca átlépte a 3 millió négyzetmétert, és ezt a fejlesztők idén további 300 ezer négyzetméterrel tervezik növelni.
Deák Tamás szerint a fogyasztással kapcsolatos borúlátó várakozások miatt a jövőben várhatóan nem indul jelentős retail fejlesztés Budapesten, és ez is segíti a meglévő állomány stabil teljesítményét, így a finanszírozását is.

Kategóriák: Ingatlan Hírek